Dániel VARRÓ

 

Varró Dániel a fiatal költőgeneráció kiemelkedő alakja, akiért szerteágazó alkotótevékenysége és egyedi humora miatt a kritika és a közönség egyszerre rajong. A formának és a paródiának egyaránt mestere; számos műfajban megmutatta már a tehetségét: versek, gyermekversek, színdarabok valamint műfordítások fűződnek a nevéhez. Munkássága utánozhatatlan stílust, frissességet és modernitást hozott a XXI. század magyar irodalmába.
Varró Dániel 1977. szeptember 11-én született Budapesten. Első verseit 12 éves korában írta. Diplomáját az Eötvös Lóránd Tudományegyetem magyar–angol szakán szerezte. Versei és műfordításai már fiatal kora óta jelennek meg különböző folyóiratokban és irodalmi újságokban. Színházba járók is gyakran találkozhatnak a nevével, hiszen több budapesti és vidéki színház műsorában szerepel, mint drámaíró, műfordító.
Művei több alkalommal részesültek kitüntetésben, néhányat megemlítve: Bögre azúr című verseskötetével 1999-ben Bródy Sándor díjat nyert (Az év legjobb első verseskötetéért járó díj), Túl a Maszat-hegyen verses meseregényéért 2004-ben nemzetközi IBBY díjat kapott (Az Év Gyermekkönyve díj).

Önálló kötetek

 

 

 

 

 

 

 

Dániel Varró is one of the most prominent figures among the young Hungarian generation of poets, admired for his wide range of works and unique humour.  He has already shown his talent in many forms and genres: poems, children‘s poems, theatre plays and literary translation. His work has brought authenticity and a fresh breeze into contemporary Hungarian literature.
Dániel Varró was born in Budapest, on the 11th of September 1977. He wrote his first poems at the age of 12. He studied Hungarian and English literature at Eötvös Lóránd University in Budapest, Hungary. His poems and translations have been published since his adolescence. He co-wrote and edited many books besides his own pieces. Theatergoers also know his name; he has worked with many theatres in Budapest and in Hungary as a playwright and translator.
Varró’s work has already been awarded by numerous prizes such as: ‘Mug of azúr’ with Bródy prize for best first poetry book of the year in 1999, ‘Beyond the Smudgy Mountain’ (2003) with the international IBBY Best Children Book of the Year prize in 2004.

His books

 

 

 

 

 

 

Dániel Varró est l’une des figures les plus en vue parmi la jeune génération des poètes hongrois pour la diversité de son travail et son humour particulier. Son talent s’exprime dans les domaines aussi différents que les poèmes pour adultes et pour enfants, les pièces de théâtre et les traductions littéraires. Son travail apporte un vent de fraîcheur et d’authenticité  à la littérature contemporaine hongroise.
Dániel Varró est né à Budapest le 11 septembre 1977. Il écrit son premier poème à l’âge de 12 ans. Il étudie la littérature hongroise et anglaise à l’Université Eötvös Lóránt de Budapest. Ses poèmes et traductions sont publiés depuis le début de sa carrière dans la presse spécialisée. Régulièrement les pièces de théâtre interprétées à Budapest et en province sont soit écrites soit traduites par ses soins.
Certaines de ses œuvres ont déjà été primées : le prix Bródy 1999 pour le Meilleur Premier Recueil de Poèmes pour  “Tasse d’azur”, le prix IBBY 2004 du Meilleur Livre pour Enfants pour son livre ‘De l’autre côté du Mont Barbouillé » (2003).

Livres

  • Celui qui a mauvais humeur –poèmes pour enfants (Manó Könyvek, 2014)
  • Non, non, mais – poèmes pour enfants (Manó Könyvek, 2013)
  • Celui dont la dent est tombée  – poèmes pour enfants (Manó Könyvek, 2011)
  • Celui qui fait du 36 – poèmes pour enfants (Manó Könyvek, 2010)
  • Dessert de cœur – poèmes (Magvető, 2007)
  • De l’autre côté du Mont Barbouillé – roman pour enfants écrit en rimes (Magvető, 2003)
  • Tasse d’azur  – poèmes (Magvető, 1999)

 

 

 

 

  • Romanian Cultural Institute in Brussels
  • Austrian Presidency of the Council of the European Union
  • Instituto Cervantes Brussels
  • Leeuwarden Europan Capital of Culture 2018
  • Commission européenne
  • Spain Arts and Culture - Cultural and Scientific Service of the Embassy of Spain in Belgium
  • Network to Promote Linguistic Diversity
  • Swedish Institute
  • Etxepare Euskal Institutua
  • Permanent Representation of the Republic of Slovenia to the European Union
  • Hungarian Cultural Institute Brussels
  • Greenlandic Writers Association
  • Embassy of Ireland
  • Embassy of Andorra
  • Scottish Government EU Office
  • LOFT 58
  • Czech Centre Brussels
  • Mission of the Faroes to the EU
  • Orfeu - Livraria Portuguesa
  • Lithuanian Culture Institute
  • Polish Institute - Cultural Service of the Embassy of the Republic of Poland in Brussels
  • Istituto Italiano di Cultura
  • Vlaams-Nederlands Huis deBuren
  • Austrian Cultural Forum
  • Permanent Representation of Lithuania to the EU
  • Embassy of Sweden
  • Greenland Representation to the European Union
  • It Skriuwersboun
  • Danish Cultural Institute
  • Yunus Emre Institute
  • LUCA School of Arts
  • Embassy of the Republic of Estonia in Belgium
  • Embassy of the Republic of Latvia to the Kingdom of Belgium
  • MuntPunt
  • Ambassade du Luxembourg à Bruxelles
  • Permanent Representation of the Republic of Estonia to the European Union
  • Ville de Bruxelles
  • Camões Instituto de Cooperação e Língua Portugal